Tisztelt Tagtársunk!
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy követve a jelentkezési számok alakulását és egyeztetve a nagyváradi szervezőkkel úgy döntöttünk, hogy a 2023. évi Magyar Földrajzi Napok rendezvényt ősszel rendezzük meg október 12–15. (csütörtök–vasárnap) közötti időpontban a program, a helyszín és a kedvező részvételi díj változatlan megtartása mellett. A program magában foglalja a XI. Magyar Földrajzi Konferenciát (az előadások összefoglalóiból absztraktkötetet adunk ki), az MFT éves rendes közgyűlését, szakmai városnézést és egy autóbuszos tanulmányutat a Biharba. Egyúttal doktoranduszoknak is ez egy kitűnő lehetőség kutatási eredményeik előadására, kapcsolatok erősítésére.
Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki jelentkezett a nyári időpontra előadóként vagy résztvevőként, természetesen szeretettel várjuk őket ősszel is. Bízunk benne, hogy az új időpontban már jelentős létszámban tudunk együtt lenni. Az előzetes visszajelzések alapján erre megvan az esély. Talán a nyár közepi hőséghez képest a nagyváradi indiánnyár még vonzóbb is lesz. A vándorgyűlés és a közgyűlés Társaságunk éves ünnepi eseménye. Bíztatjuk kedves tagtársainkat, a bel- és külhoni földrajzos társadalmat, hogy minél nagyobb létszámban vegyünk részt a rendezvényen, és bíztassuk erre kollégáinkat is.
A XI. Magyar Földrajzi Konferencia és az MFT 76. vándorgyűlése programjáról és további részleteiről a Magyar Földrajzi Társaság honlapjáról tájékozódhat:
https://www.foldrajzitarsasag.hu/rendezvenyek/vandorgyulesek/473-vandorgyules-2023-nagyvarad
Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy már megnyílt a regisztráció lehetősége. Regisztrálni ugyanezen a fenti honlapfelületen lehet a jelentkezési űrlap kitöltésével. Jelentkezési határidő: szeptember 13. (szerda) éjfél. Megköszönjük, ha a korábban jelentkezettek megerősítik jelentkezésüket ugyancsak szeptember 13-ig a fotitkar@foldrajzitarsasag.hu emailcímen.
Találkozzunk októberben Nagyváradon!
Geográfusi barátsággal, üdvözlettel:
dr. Lóczy Dénes és dr. Jeney László
a Magyar Földrajzi Társaság elnöke és főtitkára