A magyar földtudományi szakemberek újabb világtalálkozójára hívjuk Önöket, amelyre 2012. augusztus 20-25. között Egerben kerül sor.
A Területi Statisztika elkötelezett a tudományos kutatások támogatásában és azok eredményeinek bemutatásában. Ennek keretében a Központi Statisztikai Hivatal a Területi Statisztikával közösen Magyarország térbeli folyamatai gazdasági- társadalmi kérdéseinek összekapcsolt elemzése témában pályázatot hirdet a Thirring Gusztáv emlékére alapított pályadíj elnyerésére.
Örömmel jelentjük, hogy a versenysorozatunk ezévi megrendezésének feltételei megteremtődtek. Közös munkánk és erőfeszítésünk így nem volt hiábavaló!
A verseny szellemét megtartva mindenben a hagyományokat követjük. A szervezéssel kapcsolatos szükséges változtatásokat a Magyar Természettudományi Társulat elnökségének a verseny életben maradása érdekében kellett meghoznia.
A Magyar Földrajzi Társaság Gazdaság- és Társadalomföldrajzi Szakosztálya idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját. A szakosztály e jeles évfordulót az ELTE TTK FFI közreműködésével egyetemünk Lágymányosi Campusán ünnepli.
Az előadás időpontja: 2012. január 12., csütörtök, 10 óra
Az előadás helyszíne: Déli Tömb D-0-805 (Fejér Lipót terem)
![]() |
Letöltés |
![]() |
Letöltés |
Értekezések / Studies | |
---|---|
GÁBRIS GYULA: A Zagyva-Tarna alföldi vízrendszerének kialakulása és fejlődése / Evolution of the Zagyva-Tarna river system on the Great Plain | 205 |
SZŰCS JÁNOS–LÉNÁRT CSABA–BÍRÓ TIBOR: Az érdességi paraméter geoinformatikai alapú meghatározásának jelentősége a transzmissziós modellezésben / The significance of the determination of roughness length based on GIS in dispersion modelling | 219 |
BERÉNYI ISTVÁN: A Jászság mint kultúrtáj / Jazygia as a cultural landscape | 229 |
BATHÓ EDIT: Hagyományőrzés a Jászságban / Preserving traditions in Jazygia | 237 |
SINKA RÓBERT: Információs társadalom városi és vidéki terekben – a Jászsági kistérség lehetőségei / Information society in urban and rural areas – perspectives for the Jazygia micro-region | 249 |
KISS TÍMEA–HERNESZ PÉTER: Az Alsó-Tisza-vidék árterének geomorfológiai jellegzetességei és kora / Geomorphological characteristics and age of the lower Tisza floodplain, Hungary | 261 |
FRISNYÁK SÁNDOR: A vízenergia használata a Kárpát-medencében a 11. századtól 1920-ig / Utilisation of hydropower in the Carpathian basin from the 11th century to 1920 | 275 |
TINER TIBOR: Az ipari parkok elérhetőségének szerepe a nemzetközi és a hazai szakirodalomban / Accessibility of industrial parks in the international and domestic literature | 291 |
Szemle | |
A haditérképészet kezdetei a Habsburg Monarchiában – KLINGHAMMER ISTVÁN | 301 |
Társasági élet | |
Főtitkári jelentés – MICHALKÓ GÁBOR | 305 |
A Magyar Földrajzi Társaság számviteli beszámolója a 2010. évről – KATONA JÓZSEFNÉ | 309 |
A Felügyelőbizottság jelentése a Magyar Földrajzi Társaság 2010. évi gazdasági és pénzügyi tevékenységéről – ÜTŐNÉ VISI JUDIT | 310 |
Beszámoló a Magyar Földrajzi Társaság 64. Vándorgyűléséről és 135. Közgyűléséről – ERŐSS ÁGNES | 311 |
Beszámoló a Magyar Földrajzi Társaság 64. Vándorgyűlését követő külföldi tanulmányútról – FABULA SZABOLCS–PÓCSI GABRIELLA–PAP ÁGI | 313 |
Kitüntetések a Magyar Földrajzi Társaság 135. Közgyűlésén | 317 |
Krónika | |
Beszámoló az Amerikai Földrajzi Társaság (AAG) 2011. évi konferenciájáról – BOROS LAJOS | 319 |
Bernát Tivadar 85 éves – KULCSÁR DEZSŐ | 320 |
Kevei Ferencné Bárány Ilona 70 éves – MÉSZÁROS REZSŐ–UNGER JÁNOS | 321 |
Klinghammer István 70 éves – ZENTAI LÁSZLÓ | 322 |
Krajkó Gyula (1929–2011) – MÉSZÁROS REZSŐ | 323 |
Pinczés Zoltán (1926–2011) búcsúztatása – CSORBA PÉTER | 324 |
Pinczés Zoltán (1926–2011) – ILYÉS ZOLTÁN | 325 |
Emlékezés Németh Istvánra (1911–1980) – FRISNYÁK SÁNDOR | 327 |
Személyi kitüntetés | 328 |
Irodalom | |
Kovács Zoltán (szerk.): Challenges of ageing in villages and cities: the Central European Experience – BOROS LAJOS | 329 |
Major Miklós –Torkos Imre: Barangolás a Berettyó-felvidéken. Major Miklós: A Berettyó-felvidék időjárása – BOROS LÁSZLÓ | 330 |
Frisnyák Sándor –Gál András (szerk.): A magyarországi Hernád-völgy – BOROS LÁSZLÓ | 331 |
Mészáros Rezső és munkaközössége: A globális gazdaság földrajzi dimenziói – SZŐKE VIKTÓRIA | 332 |
Bjorn Lomborg: Cool it – Hidegvér! A szkeptikus környezetvédő útikalauza a globális felmelegedéshez. – RÁCZ LAJOS | 333 |
FELHÍVÁS!
A Szegedi Tudományegyetem TTIK
Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke
Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyt
hirdet
magyarországi és határon túli középiskolák 9-12. osztályos tanulói részére.
A versenyre kétfős csapatok jelentkezését várják, egy iskolából több csapat is jelentkezhet!
A vetélkedő elsősorban az általános és középiskolai természetföldrajzi tananyagra épít, ezen túlmenően kiemelt téma a karsztos területek földrajza.
Ehhez a következő szakirodalmakat ajánlják a szervezők:
Ezek regisztrációt követően letölthetők a tanszék honlapjáról: www.geo.u-szeged.hu
A verseny első fordulójára 2011. november 30-án (szerda) 15:00-17:00-ig kerül sor. A forduló írásban történik, feladatait minden csapat a saját iskolájában oldja meg. A verseny első fordulóján maximum 120 pontot lehet elérni. A döntőbe a legjobb 10-16 csapat kerül be. A döntő fordulók 2012. február közepén zajlanak Szegeden a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéken, ahol a versenyző csapatok írásban, szóban, valamint laborgyakorlatok során mérik össze tudásukat.
A versenyre regisztrálni a szervező tanszék honlapján kell, a www.geo.u-szeged.hu címen.
Jelentkezési határidő: 2011. november 15.
Regisztrációs díj: 2400 Ft/ csapat
A regisztrációs díjat csekken kell befizetni (a megadott email címen lehet igényelni), egy csekken több csapat regisztrációs díja is befizethető.
Befizetési határidő: 2011. november 24.
A versenyre jelentkezők felkészítő tanárai ajándékot kapnak! A győztesek és felkészítő tanáraik értékes nyereményekkel gazdagodhatnak (tanulmányút az egyetem oktatóival, társasjátékok, könyv, könyvutalvány, Jakucs László plakett…stb)
További információ: www.geo.u-szeged.hu, valamint
Nyári Diána, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., +36/62-343320, +36/20-352-4622
Expedíciós Szakosztály 2011. évi VI. képes előadás
Az Üsztürt-fennsík mintegy 200 ezer négyzetkilométernyi félsivatagos pusztaságával uralja a Kaszpi-tenger és az Aral-tó közötti térséget. Mostohább, sokkal ridegebb vidék, mint a Kizil-kum és a Kara-kum sivatag.
Időpont: 2011. november 30. (szerda) 18:00
Helyszín: Makadám Mérnök Klub, 1024 Budapest, Lövőház u. 37. (Millenáris)