Teleki Pál versenykiírás 2013

teleki palA versenysorozatunk megrendezésének feltételei megteremtődtek. A verseny szellemét megtartva és a hagyományokat követve az alábbiak szerint tájékoztatunk a feltételekről és körülményekről.

A verseny rendezői

Letölthető dokumentumok:

Magyar Természettudományi Társulat – Magyar Földrajzi Társaság
MOL • Magyar Állami Földtani Intézet • Emberi Erőforrások Minisztériuma
Wekerle Sándor Alapkezelő • TIT Szövetség és Tagegyesületei • Megyei Pedagógiai Intézetek
Természettudományi Múzeum • TermészetBúvár Alapítvány • Cartographia kft
Balaton-felvidéki Nemzeti Park • Balatonalmádi Polgármesteri Hivatal
Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Magyar–Angol Kéttannyelvű Gimnázium és Kollégium – Balatonalmádi

A verseny szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos információk a Magyar Természettudomány Társulat és a Magyar Földrajzi Társaság honlapján olvashatók.

A megyei és fővárosi versenyfelelősök számára kapcsolattartó:

Gábris Gyula
e-mail címe: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
mobiltelefonja (vészhelyzetre!): 06-30-645-4515

A verseny ismeretanyaga és fordulói

Házi döntő (2013. január 9. – február 15.)

Az iskolákban a szaktanárok a 7. és a 8. évfolyamos tanulóknak szervezik meg az első fordulót a megadott ismeretanyagból. Tájékozódás céljából a megyei TIT Szervezetek, vagy a megyei pedagógiai intézetek versenyfelelőseivel kell felvenni a kapcsolatot.
Budapesten a 23 kerület házi fordulóit a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumból (1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Tel: 210-1030, Fax: 210-0745) Vizy Zsolt középiskolai tanár koordinálja.Vizy Zsolt elérhetősége: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., 06-30-552-8159
A megyékben az iskolai fordulók után, maximum 100 fő juthat be a megyei fordulóra. Budapestről pedig kerületenként 2-2 fő 7. illetve 8. osztályos tanuló.
A megyei/fővárosi fordulóra jelentkezett/bejutott 7. és 8. évfolyamos tanulók adatait a fővárosi és megyei szervezők juttatják el a verseny szervezőjének.
Beküldési határidő: 2013. március 9.

Megyei/fővárosi döntő: 2013. április 13. (szombat)

A megyékben a fordulót a megyei TIT Szervezetek, vagy a megyei pedagógiai intézetek versenyfelelősei, Budapesten a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Iskola szervezi meg.
A megyei/fővárosi döntőbe a nevezési díj 2.500,- Ft/fő. Részvételi díjat a versenyzők a szervező Pedagógiai Intézetekhez, vagy a megyei TIT Szervezetekhez, Budapesten a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Iskolába fizetik be.
A versenyzők – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – a Magyar Természettudományi Társulat által összeállított központi feladatlapot írják. A dolgozatokat központi javítókulcsok alapján a helyi versenybizottság értékeli és javítja. A megyékben a legmagasabb pontszámot elért egy 7. évfolyamos és egy 8. évfolyamos tanuló, a fővárosból a legmagasabb pontszámot elért három 7. évfolyamos és három 8. évfolyamos tanuló jut be az országos döntőbe.
FIGYELEM! Ha a megyei döntő során holtverseny alakul ki, akkor a megyei versenybizottság, a megadott ismeretanyagból feltett kérdésekre adott válaszok alapján dönti el a továbbjutást.
A versenyző a megyei és az országos fordulón, ha nem jelenik meg a megadott időpontban (nap, óra) akkor a versenybizottság a versenyzőt kizárja a versenyből! A versenyző kizárólag abban a megyében versenyezhet, ahol iskolába jár.

Az országos döntőbe bejutott versenyzők adatait a verseny szervezőjének kell eljuttatni e-mail-en.
Beküldési határidő: 2013. április 19.

A megyei döntő ismeretanyaga

7. évfolyamos tanulók részére:

  • A 7. évfolyam földrajz tananyagából: Afrika, Észak- és Dél-Amerika, Ausztrália, és a Sarkvidékek természeti, társadalmi-gazdasági földrajza;
  • A Természetbúvár c. folyóirat „Világjáró” rovat cikkei;
  • Teleki Pál élete és munkássága: letölthető: www.mtte.hu;
  • Alapvető térképészeti, kőzettani-földtani ismeretek.

8. évfolyamos tanulók részére:

  • A 7. és 8 évfolyam földrajz tananyagából: Európa természeti, társadalmi-gazdasági földrajza és Magyarország természeti földrajza;
  • A Természetbúvár című folyóirat „Hazai tájakon” rovat cikkei;
  • Teleki Pál élete és munkássága letölthető: www.mtte.hu;
  • Alapvető térképészeti, kőzettani-földtani ismeretek.

TermészetBúvár kijelölt cikkei letölthetők: www.termeszetbuvar.hu

Országos döntő 2013. május 10-11-12. (péntek-szombat-vasárnap; A fakultatív tárgyak érettségi vizsgáinak megtartása és időpontja még ismeretlen, ezért a döntő időpontja
februárban megváltozhat!)

Helye: Magyar–Angol Kéttannyelvű Gimnázium és Kollégium (Balatonalmádi Rákóczi Ferenc u. 39.)
Az országos döntő írásbeliből, terepgyakorlatból és szóbeliből áll.

Az országos döntő ismeretanyaga

7. évfolyamos tanulók részére:

  • A 7. évfolyam földrajz tananyagából: Afrika, Észak- és Dél-Amerika, Ausztrália, Ázsia és a Sarkvidékek természeti, társadalmi-gazdasági földrajz;
  • A Természetbúvár c. folyóirat „Világjáró” rovat cikkei;
  • Teleki Pál élete és munkássága; letölthető: www.mtte.hu;
  • Alapvető térképészeti, kőzettani-földtani ismeretek;
  • A döntő, szakmai terepbejárásán szerzett ismeretanyaga.

8. évfolyamos tanulók részére:

  • A 7. és 8 évfolyam földrajz tananyagából: Európa és Magyarország természeti társadalmi-gazdasági földrajza;
  • A Természetbúvár című folyóirat „Hazai tájakon” rovat cikkei;
  • Teleki Pál élete és munkássága; letölthető: www.mtte.hu;
  • Alapvető térképészeti, kőzettani-földtani ismeretek;
  • A döntő, szakmai terepbejárásán szerzett ismeretanyag.

TermészetBúvár kijelölt cikkei letölthetők: www.termeszetbuvar.hu

Jó felkészülést és sikeres versenyzést kívánva, tisztelettel versenyfelelősként:

Dr. Gábris Gyula
egyetemi tanár
az MTT Földtudományi Szakosztályának elnöke
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
mobil: 30/845-4515

Utoljára frissítve: 2013. október 13., vasárnap 21:09

Hírlevél

A Földgömb magazin

A Magyar Földrajzi Társaság földrajzi-ismeretterjesztő folyóirata 2012-től illetménylappá vált!

Főtámogatóink

Partnereink