MFT 150 jubileumi évad

2017. április 5-én az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszéken a zsűri bírálta az idei ICA Térképrajzversenyre beérkezett munkákat és hat db. térképrajzot választott ki, hogy Magyarországot képviseljék a július 2. és 7. között megtartandó nemzetközi döntőben és kiállításon Washington DC-ben (Egyesült Államok), a 28. Nemzetközi Térképészeti Konferencia keretében.

Ezen kívül a zsűri még nyolc munkának országos díjat is adott.

A Magyarhoni Földtani Társulat a magyar földtudományi szakemberek újabb világtalálkozójára hívja Önöket, amelyet 2017. augusztus 16–20. között Pécsett rendeznek meg.

Téma: „Bányászat és környezet - harmóniában”

2016. november 18., péntek 23:49

2017-es ICA térképrajz-verseny

2017-ben újra rendezésre kerül Magyarországon a Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) által megszervezett ICA térképrajz-verseny. Ez alkalommal külön jelentősége van a versenynek, mivel a Térképek Nemzetközi Éve alkalmából kerül megrendezésre.

Az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézete akkreditált szakmódszertani továbbképzést
indít általános és középiskolai földrajztanárok számára

FÖLDRAJZ – CSAK MÁSKÉNT

címmel.

2016. augusztus 26. 16:00
A Magyar Földrajzi Társaság rendezvénye
A Magyar Földrajzi Társaság 2016. évi közgyűlése

Napirend:

1. Ünnepélyes díjátadás
2. Az új Választmány megválasztása
3. Főtitkári beszámoló
4. Alapszabály-módosítás
5. Beszámoló a könyvtár helyzetéről
6. Egyebek
Eszterházy Károly Egyetem
3300 Eger, Eszterházy tér 1.

Kérdőíves felmérés célja és körülményei

kerdoiv 2016 valaszadok eletkor szerintVálaszadók életkor szerint
  • Cél:
    • jelenlegi és lehetséges jövőbeni tagok igényeinek, elégedettségének felmérése;
    • ötletek és javaslatok összegyűjtése;
    --> hatékonyabb, elérhetőbb, korszerűbb, dinamikusabb MFT
  • Kutatás körülményei:
    • On-line kérdőív, 4 kérdés
    • MFT tagsági és egyetemi levelezőlistákon kiküldve, MFT honlapon és Facebook-on megosztva
    • Időtartam: 2016. április 1-május 15.
  • Összesen 1111 válaszadó:  80%-a 45 év alatti, ezen belül 38%-a 25 év alatti

Továbbképzés a középiskolai és általános iskolai földrajz szakos tanárok számára a földrajz tantárgy oktatásához szükséges számítástechnikai ismeretek bővítésén keresztül.

Időpont: 2016. szeptember 2-3. és 2016. szeptember. 9-10.

Helyszín: Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Infromatikai Kar

Hírlevél

A Földgömb magazin

A Magyar Földrajzi Társaság földrajzi-ismeretterjesztő folyóirata 2024-től már nem illetménylap, a tagdíj nem tartalmazza a Földgömb  magazin előfizetését!

Főtámogatóink

Partnereink