A Magyar Földrajzi Társaság a 68. Vándorgyűlésén földrajztanári továbbképzést szervez.
Előadók és foglalkozásvezetők: a Debreceni Egyetem és az ELTE oktatói.
Időpont: 2015. június 27-28.
Időtartam: 15 óra
Meghosszabbított jelentkezési határidő: 2015. június 1.
Az idei, sorrendben 68. Vándorgyűlésünket a Debreceni Osztály és a Debreceni Egyetem meghívására Debrecenben rendezzük meg 2015. június 26-29. között.
2015. június 29. és július 2. között a külföldi tanulmányút résztvevői Partiumba és Észak-Erdélybe látogathatnak el.
Jelentkezni a honlapunkon található jelentkezési lap kitöltésével, illetve a Földgömb májusi számával kiküldésre kerülő jelentkezési lap elküldésével, és a részvételi díj 50%-ának befizetésével lehet, melynek határideje: 2015. május 20.
A vándorgyűlésen résztvevő földrajztanárok részére - igény esetén - tanúsítványt bocsátunk ki. Ebben 15 óra, nem akkreditált továbbképzésen való részvételt igazol a Társaság.
Az autóbuszos utazás alapvető célja Debrecen gazdasági életének átalakulásában fontos szerepet játszó, azt szimbolizáló városrészek bemutatása. Ennek szellemében három nagyobb megállóra kerül sor:
A versenyre kizárólag elektronikus úton lehet jelentkezni a loczyverseny.hu honlapon.
Először az intézményt kell regisztrálni, amellyel az iskola vállalja az írásbeli fordulók versenykiírás szerinti megszervezését. Kérjük, hogy itt az iskola hivatalos email címét adják meg! Ezután a diákok nevezése már egyénileg történik az online nevezési adatlap kitöltésével.
Iskolák regisztrációjának határideje: 2015. február 4.
Nevezési határidő: 2015. február 9. 12 óra.
A Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) 1993 óta kétévente rendezi a gyermekek térképrajz-versenyét. Elsődleges célja a fiatalabb nemzedékek a világról alkotott képének ábrázolása és értelmezésének elősegítése. Az ICA felhívására az ICA Magyar Nemzeti Bizottsága, a Magyar Földrajzi Társaság és az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék meghirdetik a 2015-ös ICA térképrajz-pályázatot.
A 2015-ös verseny témája: “Helyem a mai világon”. A nevezési korhatár 15 év. A résztvevők egyénileg vagy max. három fős csoportokban küldhetik be munkáikat.