MFT 150 jubileumi évad

Felhívás földrajzi ismereteket tanítókhoz

Tisztelt földrajz, természetismeret, illetve környezetismeret tantárgyakat tanító Kolléga,

A Magyar Földrajzi Társaság célul tűzte ki a földrajz tantárgy tanításának megújítását, ezért szeretné kiszélesíteni szakmai közösségét. Arra szeretnénk buzdítani, hogy csatlakozzon a Magyar Földrajzi Társaság Földrajztanári Szakosztályához.

Feliratkozás a Földrajztanári Szakosztály levelező listájára.

Bővebben

A rendszerváltás után alakult Földrajztanárok Egyletében Laki Ilonáék (Budapesti Fazekas M. Gyak. Gimn.) által megkezdett szakmai együttműködést és érdekvédelmet ellehetetlenülése után a Földrajztanárok Baráti Köre vette át. A megújulás első lépéseként Szekeres Zoltán (ELTE Apáczai Cs. J.  Gyak. Gimn.) és Kuba Gábor vezetésével biztosították, hogy a Magyar Földrajzi Társaság berkein belül folytatódhassék a munka. A stafétát átvéve folytatni szeretnénk az általuk megkezdett megújulást.

Elsőként a tagság bővítését tűztük ki célul. Fontosnak tartjuk, hogy a földrajzzal kapcsolatba kerülők teljes palettájáról minél többen legyenek a tagjaink között. Nem csak általános iskolai és gimnáziumi, szakgimnáziumi földrajztanárokat, hanem a tantárgyat tanító nem szakos végzettségű környezet- és természetismeret tanárokat, egyetemi hallgatókat is várjuk sorainkba. A megújuláshoz szükség van arra, hogy elérjük a kollégákat, ezért arra kérem, hogy töltse ki az alábbi űrlapot:

Amennyiben ennél szorosabb együttműködést is el tudna képzelni, lépjen be a Magyar Földrajzi Társaság tagjainak sorába, mely tagsággal egyben postaládájában tudhatja a Földgömb című folyóiratot és a Földrajzi Közleményeket is.

A célunk hosszútávon nem csak elérni, megszólítani a kollégákat, hanem kapcsolatban is maradni velük, hiszen csak így ismerhetjük meg mindennapi gondjaikat, igényeiket, így tudjuk kialakítani a közös álláspontunkat a felmerülő kérdésekben, és hatékonyan képviselni azokat. Ehhez nyújt segítséget a szakosztály facebook-csoportja (@földrajztanárok klubja), a GeoMetodika szakfolyóirat, majd a megújulást követően a Társaság honlapja is.

Tevékenységünket csapatmunkában képzeljük el, tehát várjuk sorainkba, sőt az aktív munkába az előttünk álló feladatok szervezéséhez az agilis kollégákat.

Üdvözlettel:

Tömpe László

Földrajztanári Szakosztály elnök

MAGYAR FÖLDRAJZI TÁRSASÁG

Honlap: www.foldrajzitarsasag.hu

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hírlevél

A Földgömb magazin

A Magyar Földrajzi Társaság földrajzi-ismeretterjesztő folyóirata 2024-től már nem illetménylap, a tagdíj nem tartalmazza a Földgömb  magazin előfizetését!

Főtámogatóink

Partnereink