2012. március 23., Dunaszerdahely
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Nem könnyű a 180 évvel ezelőtt született Vámbéry Ármin világhírű magyar orientalista (keletkutató), keleti utazó, turkológus, egyetemi tanár, akadémikus érdemeit méltatni a fogadott szülővárosában, Dunaszerdahelyen, ahol emlékét olyan szeretettel, gondossággal ápolják, ahol annyira közismert életműve, elsősorban az idén 11 éves Vámbéry Polgári Társulásnak köszönhetően.
Ünnepi beszédet valakiről azért szokás tartani, hogy kiemeljük az ünnepelt azon vonásait, teljesítményét, melyet példaképként kívánunk állítani a jelen generációk számára. Jómagam a méltatást aszerint tagolom, ami közös mindkettőnkben (szűkítve a kört a következők szerint): Vámbéry az ember, a magyar, a (földrajz)tudós és az akadémikus (az MTA tagja).
Vámbéry az ember.
A jámbor, hitbuzgó, de mélyszegénységben tengődő zsidó családba születő, szinte folyton éhező, nyomorgó , három éves korára bal lábára ráadásul még le is bénuló , mankóval járó, kis Wamberger Hermann elképesztő hátránnyal indult az akkor még bizonytalan életpályáján. Szerencsére hallgatott édesanyjára, aki azt mondta, hogy: "Tovább érsz te, fiam, valamennyi pajtásodnál, légy te csak kitartó és tűrj békén!" "Sok küzdés és szenvedés vár reád, de jól jegyezd meg, az embernek nem szabad megijedni a fáradságtól. Az ember az éjszaka első felében tegye jó rendbe az ágyát, hogy jól alhasson a másik felében." Vámbéry életműve azt is példázza, hogy a lelkierőt , kitartást , becsületes munkát végre mégis csak siker koronázza és lehet a sánta szabóinasból, házitanítóból, diákból, szolgából, efendiből, dervisből professzor, akadémikus és világhírű író. Vámbéryt idézve, az egyik perzsa mondás szerint valóban: " A nyomorban érik a férfi-erény, A tűzben tisztul az arany s ezüst." Nem véletlenül kapta Isztambulban a törököktől az új nevét: efendi Resid , mely " derék, becsületes "embert jelentett. A német anyanyelvű, ortodox zsidó szüleitől, a lundenburgi (mai dél-morvaországi Břeclav-i) édesanyjától örökölt gyakorlatias gondolkodás , racionalitás, a pozsonyszentgyörgyi édesapjától kapott olthatatlan tudásvágy és elképesztő emlékezőtehetség , volt az, ami a fentieken kívül különösen nagy segítségére lett későbbi érvényesülésében (különösen az idegen nyelvek tucatjainak megtanulása során). Kora gyermekkorától egymás után, rendkívüli gyorsasággal sajátította el a következő nyelveket: német, magyar, héber, latin, szlovák, francia, olasz (20 évesen Pesten már 7-nyelven beszélő tanítóként hirdette magát), horvát, török, spanyol, dán, svéd, szerb, angol, orosz, arab, görög, perzsa.
A megpróbáltatások bátor, önfeláldozó emberré is tették melynek első megnyilvánulása a bakonyi Csetényben volt, ahol vendéglátóját és családját a következő meghökkentő tettel mentette meg a 24 éves fiatalember a fegyveres, de a halálmegvető bátorságot tisztelő rablóktól: "..felugrottam és mellemre húzva a gyilkos fegyver csövét, reárivalltam: - Ha már ölni akarsz, lőjj agyon engem, nekem nincs feleségem és gyermekem, könnyebb lesz nekem a halál!"
Vámbéry a magyar .
Az a folyamat melynek eredményeként Hermann Wambergerből 1858-ban (26 évesen) végleg Vámbéry Ármin lett, a Csallóköz fővárosában, Dunaszerdahelyen kezdődött. Ez a magyar kisváros, eszmélésének helyszíne formálta nyelvében, lelkében igaz magyarrá, hazafivá Vámbéryt. Ehhez a folyamathoz járultak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményei, melynek során személyesen is láthatta a lánglelkű, toborzó Kossuthot Pozsonyban, de a közeli Vásárúton is, a magyar hazafiak pozsonyi kivégzéseit, Pozsonynál a Dunán átkelő, a magyar szabadságharcot leverő oroszokat, akikkel szemben attól kezdve gyűlölet érzett, melyet későbbi politikai írásai során sem leplezett.
A magyar őshaza és nyelvrokonaink ázsiai felkutatásának vágya is magyarságából eredt és a kora ifjúságában a csallóközi néphitből merített indíttatást: 1849-ben a komáromi várból menekülő honvédekkel a szomszédos Kistejeden kukoricasütés közben beszélgetve ragadták meg az öreg gazda, Józsi bácsi nyugtató szavai:"Ne féljetek. Majd eljönnek Ázsiából az ősi magyarok!"
Külsőségekben is magyarrá vált. 1857-ben Isztambulban, a kavargó tömegben a kalapján lengő magyar nemzetiszínű szalagról vették észre az ottani magyar emigráció tagjai, akiknek egyesületi termében megszállva (szállása hiányában) volt, hogy éjszakánként a magyar nemzeti lobogó melegítette. A számtalan nyelven beszélő, álmodó, gondolkodó Vámbéry az életveszélyes turkesztáni útja során feljegyzéseit kis papírdarabokra, apró ceruzával (a lebukás veszélye miatt arab betűkkel, de) kizárólag magyarul készítette.
A zsidó származása miatt magyarságát kétségbevonóknak szóló rövid nemzeti hitvallása pedig így szól :"mindig ragaszkodtam magyar hazafiságomhoz és ragaszkodni fogok hozzá, amíg csak élek, noha évtizedeken át a világpolitika kérdéseivel foglalkoztam és távol maradtam a hazai politikától. Nincs rajta mit csodálkozni, hogy a világjáró ember hazafisága jelentékenyen különbözik az otthoni szűk körben élő honfitársak hazafiúi érzelmeitől."
Vámbéry a (földrajz) tudós .
Vámbéry tudósi hitvallását leginkább az alábbi idézete tükrözi: "Az anyagi jóllét, a kitüntetés s a méltóságok dísze tarka játékszer csupán, mely csak rövid időre elégíthet ki bennünket s melyre hamarosan ráun az ép emberész. Szépnek .. csak azt a tudatot lehet mondani, hogy, bár a legkisebb dolgokban is, szolgálatot tettünk az emberiségnek; és van-e dicsőbb dolog a világon, mint az a reménység, hogy ha csak egyetlenegy betűvel is gazdagíthatjuk nyitott könyvét a szellemi életnek!"Vámbéry világraszóló, a Brit-birodalomban különösen népszerű tudományos és népszerűsítő kutatási eredményeire idehaza nagyon sokan irigykedve tekintettek, de vigasztalói között olyanok is akadtak mint Deák Ferenc ("Hagyjátok Vámbéryt; az az ember messzebbre ért másfél lábával, mint nagyon sokan a két lábukon .") vagy Jókai Mór. Az utóbbi egy újságíró kérdésére, aki a kedvenc olvasmányairól faggatta azt válaszolta: A biblia, Shakespeare és Vámbéry. "
Ekkorra már úgy emlegették,"mint az egyetlen magyar embert, ki magyar tudást vitt ki a világ piaczára és a magyar Akademia nevét igyekezett ismertté tenni a Nyugat világában."
Tudós mivoltáról mindig nagyon kritikusan, így vallott:"tudós nem vagyok és nem is lehettem azzá, a szónak ismeretes értelmében. Ahhoz, hogy tudós legyek, nem volt meg az előképzettségem, az iskolázottságom és a vérmérsékletem."Nem tartotta magát tudósnak, de az utókor mégis egyaránt minősíti őt jogosan nyelvésznek, geográfusnak, néprajzosnak, történetírónak, etnológusnak és politikai írónak is. A tudományok ezen széles spektruma már ifjúkorában is körvonalazódott :"Tanulmányaim későbbi során inkább kerestem a széles medret, mint a mélységet és hogy mindig inkább tágítani akartam tudásomon, a helyett, hogy igyekeztem volna alapossá tenni."
A magyar geográfusokkal, a Magyar Földrajzi Társaság gal (MFT) annak megalapításakor, 1872-ben (Rusztem fia megszületésének évében) vette fel a kapcsolatot, mikor is alelnökké választották (a szintén felvidéki származású Hunfalvy Pál elnök, az első magyar geográfus professzor mellé). Híres felfedezői minőségében az MFT 1888-1890 között elnökévé, 1890-ben tiszteleti tagjává, 1893-ban tiszteletbeli elnökévé tette. Az MFT egyik, népszerűsítő magazinja"A Földgömb "mind a mai napig az ő mottójával jelenik meg:"Ésszel járom be a Földet !"
Vámbéry az akadémikus (az MTA tagja).
Vámbéry és az MTA kapcsolata 1854-ben kezdődött, mikor megismerkedett későbbi igaz támogatójával báró Eötvös Józseffel, az MTA másodelnökével, Hunfalvy Pállal az MTA könyvtárosával és gr.Teleky Józseffel az MTA elnökével, akiknek köszönhetően sikerült előteremteni Vámbéry első keleti útjának költségeit és az útlevelet. Ugyancsak az MTA (pontosabban gr. Dessewffy Emil elnök) támogatta 1861-ben a magyar nyelvi rokonság kutatása céljából Vámbéry második, közép-ázsiai útját is (1000 forinttal). Ennek végén (idézve Vámbéryt): "csak az volt minden törekvésem, hogy minél gyorsabban visszatérhessek Európába és legelőbb otthon, a Magyar Tudományos Akademiában léphessek föl, azután pedig Európa közönsége elé terjeszthessem jelentésemet vándorlásaimról."
Vámbéryt irodalmi és nyelvészeti munkásságáért 1860-ban az MTA levelező tagjává választotta, majd a már világhírűvé vált orientalistát 1876-ban a rendes, 1893-ban a tiszteleti, 1894-ben az igazgatósági tagok közé emelte.
Tisztelt Ünneplők!
A sajátos szemszögemből íródott megemlékezésem végén legyen szabad ismét a korában világszerte ünnepelt (de legalább is ismert) Vámbérynek hazaszeretetéről szóló mondatait idézni, mely például szolgálhat napjaink generációinak is, mikor a nehézségek elől, többnyire a jobb lét reményében a Kárpát-medence lakói immár százezer-számra hagyják el szülőföldjüket:"A föld, melyen Isten napvilágát megpillantottam, melyen bölcsőm ringott s melyen ifjú korom aranyos napjait éltem, az a föld nekem hazám és az is marad. Szülőföldem ez a föld, szívemen hordom örömét, bánatát és mindig boldog voltam, ha egy vagy más módon hasznára lehettem Magyarországnak."
Az idézetek a következő kiadványból származnak: Vámbéry Ármin 1905. Küzdelmeim, Budapest: Franklin Társulat.
