Lóczy Lajos versenykiírás 2014/2015

A versenyre kizárólag elektronikus úton lehet jelentkezni a loczyverseny.hu honlapon.
Először az intézményt kell regisztrálni, amellyel az iskola vállalja az írásbeli fordulók versenykiírás szerinti megszervezését. Kérjük, hogy itt az iskola hivatalos email címét adják meg! Ezután a diákok nevezése már egyénileg történik az online nevezési adatlap kitöltésével.

Iskolák regisztrációjának határideje: 2015. február 4.

Nevezési határidő: 2015. február 9. 12 óra.

A verseny témája, ismeretanyaga,
a felkészüléshez használható irodalom

A középiskolai tantervben az adott évfolyamra meghatározott kompetenciák és tananyag, az általános iskolai tananyag Atlaszok térképeiről leolvasható alapismeretei, továbbá kiegészítő témák, aktualitások.

Mindkét évfolyamon:

Az első forduló feladatlapjai főleg kompetenciaalapú ismeretalkalmazási feladatokat tartalmaznak, melyekhez az általános iskolai tananyag mellett az addig tanult középiskolai tananyag alapismeretei, valamint Lóczy Lajos élete és munkássága társulnak.

A második forduló feladatlapjai 30%-ban két kiemelt témából, 30%-ban kiemelt terület(-ek) topográfiájából és a hozzá kapcsolható földrajzi ismeretanyagból, 40%-ban pedig a tankönyvek anyagára épülő általános földrajzi ismeretekből, aktuális események földrajzi vonatkozásaiból és egy megjelölt tudós, utazó földrajzi munkásságágából állnak.

Részletesen:

9. évfolyamon

Általános és regionális természetföldrajzi témák:

1. forduló

  • tájékozódási ismeretek, térképolvasás, tematikus térképek, ábrák, grafikonok értelmezése, természetföldrajzi jelenségek felismerése képek alapján
  • a földrajzi környezet megfigyelése, ábrázolása, térképek
  • kozmikus környezetünk, a Naprendszer, és a Föld, mint bolygó
  • a kőzetburok földrajza
  • Lóczy Lajos munkássága
  • aktuális eseményekhez kötődő feladatok

2. forduló

  • a Föld fejlődése és a földfelszín formakincse
  • a légkör és a vízburok földrajza
  • egy megadott tudós-utazó földrajzi munkássága*
  • két kiemelt természetföldrajzi téma*
  • a kontinensek természetföldrajza, valamint egy kijelölt terület részletes topográfiája*
  • aktuális eseményekhez kötődő feladatok

*a verseny honlapján tesszük közzé az első forduló után

Döntő

  • általános természetföldrajz (a földrajzi övezetesség is)
  • komplex területelemzés az atlasz domborzati és tematikus térképei alapján
  • Magyarország és a Kárpát-medence természetföldrajza
  • gyakorlati tájékozódás terepen
  • általános ismeretalkalmazási feladatok

10. évfolyamon

Általános és regionális társadalomföldrajzi témák:

1. forduló

  • tájékozódási ismeretek, térképolvasás, tematikus térképek, ábrák, grafikonok értelmezése, társadalomföldrajzi jelenségek felismerése képek alapján
  • a földrajzi környezet megfigyelése, ábrázolása, térképek
  • népesség- és településföldrajz
  • a Világ gazdasági és politikai képe
  • Lóczy Lajos munkássága
  • aktuális eseményekhez kötődő feladatok

2. forduló

  • Európa regionális földrajza
  • Magyarország és a Kárpát-medence földrajza
  • egy megadott tudós vagy utazó földrajzi munkássága*
  • két kiemelt társadalomföldrajzi téma*
    (egy általános és egy európai vonatkozású)
  • két kiemelt európai terület részletes földrajza és topográfiája*
    (egyik a Kárpát-medencéből)
  • aktuális eseményekhez kötődő feladatok

*a verseny honlapján tesszük közzé az első forduló után

Döntő

  • általános társadalomföldrajz
  • a Föld gazdasági erőtereinek, nagyrégióinak, országcsoportjainak jellemzése
  • a kontinensek földrajza
  • gyakorlati tájékozódás terepen
  • általános ismeretalkalmazási feladatok

Javasolt forrásanyag

A hivatalos tankönyvjegyzéken szereplő általános és középiskolai tankönyvek, munkafüzetek, atlaszok, valamint a kiemelt témákhoz a honlapon megjelölt irodalom.

Továbbá:

  • Magyarország atlasza,
  • a Geo és a Földgömb című folyóiratok folyó év őszi-téli számai az írásbeliken, továbbá a tavaszi számai a döntőn
  • földrajzi témájú internetes oldalak, pl. GoogleMaps, Wikimapia
  • aktuális hírekhez az origo.hu tudomány rovata illetve a hvg.hu
  • Magyar utazók lexikona (Szerk.: Balázs Dénes) a megadott tudós-utazóhoz

A nevezés módja, határideje (levélcím, e-mail cím)

A versenyre kizárólag elektronikus úton lehet jelentkezni a loczyverseny.hu honlapon.
Először az intézményt kell regisztrálni, amellyel az iskola vállalja az írásbeli fordulók versenykiírás szerinti megszervezését. Kérjük, hogy itt az iskola hivatalos email címét adják meg! Ezután a diákok nevezése már egyénileg történik az online nevezési adatlap kitöltésével.

Iskolák regisztrációjának határideje: 2015. február 4.

Nevezési határidő: 2015. február 9. 12 óra.

A versenyre való regisztráció, a nevezés és az első írásbeli fordulón való részvétel díjtalan.

Részvételi / nevezési díjat a második írásbeli fordulóba jutott versenyzőknek kell befizetni vagy átutalni az Eminens Alapítvány részére.

A 2. forduló részvételi díjának összege: 2000 Ft/fő.

Számlaszám: 10103214-45584925-00000006

Befizetési határidő: 2015. március 1.

Az azonosítás érdekében kérjük, hogy a közlemény rovatban feltétlenül a következő szerepeljen: Iskola székhelye rövidítve - iskola neve rövidítve - versenyző(k) neve. Nagyszámú versenyző esetén küldjék el e-mailben az átutalás pontos adatait, feltüntetve a befizetett pénzhez tartozó versenyzőket a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, a tárgy mezőben a következő szerepeljen: Iskola székhelye - Iskola neve - Átutalás.
Az intézményi befizető nevére kiállított számlát postán automatikusan megküldjük. A számlával kapcsolatos kéréseket, és az egyéni befizetők esetleges számlaigényüket jelezzék a fenti e-mailen.

A késve érkezett, valamint a levélben, faxon vagy e-mailben elküldött jelentkezéseket nem tudjuk elfogadni!

Fordulók
(időpontok, helyszínek, a fordulók feladatainak rövid ismertetése)

Az írásbeli fordulókat iskolájukban írják a nevezett tanulók. Az igazgató, az Érettségi vizsgaszabályzat előírásai szerint szervezi meg a forduló lebonyolítását, a rendező iskola által meghatározott egységes időpontban.

1. forduló

A megoldó- és a feladatlapot a szervező iskola a forduló napján küldi emailben a résztvevő intézményeknek a regisztrációnál megadott hivatalos e-mail címre. A megoldólapot várhatóan a reggeli órákban a feladatlapot egy órával a verseny kezdete előtt. Amennyiben számítógépes teremben rendezik a versenyt, a színes ábrákat is tartalmazó feladatlapot nem szükséges kinyomtatni, a megoldólap mellett csak néhány piszkozat lapra lehet szüksége a versenyzőknek.

Az 1. forduló megírásának egységes ideje 2015. február 9. 14 óra, időtartama 120 perc..

A feladatlap megírásához középiskolai Atlasz, szögmérő és vonalzó szükséges, továbbá számológép és körző használható!

A következő naptól elérhető lesz a megoldókulcs, amely alapján az igazgató által kijelölt szaktanár javítja ki a versenylapot. A kijavított megoldó lapokat a jegyzőkönyvvel együtt lezárt borítékban kell elhelyezni és eltárolni. (A második forduló feladatlapjaival együtt kell majd postára adni a rendező iskola címére.)
Az elért pontszámot küldjék el e-mailben a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, «Pontok: település, iskola rövid neve» tárgy megjelöléssel.

2. forduló

A 120 pontos feladatlap kiküldése és megírása az első fordulónak megfelelően történik.

A 2. forduló egységes időpontja: 2015. március 26. 14 óra, időtartama 180 perc.

A feladatlap megírásához segédeszköz NEM használható!

Az írásbeli végeztével a kitöltött megoldó lapokat kijavítatlanul a jegyzőkönyvvel és az 1. forduló kijavított értékelő lapjaival együtt lezárt borítékban kell elhelyezni, és legkésőbb a megírást követő napon postára adni a rendező iskola címére, ahol az 1. fordulós javítás ellenőrzése és a 2. fordulós dolgozatok javítása történik. A dolgozatok kijavítását követően a versenyzők elért pontszámáról a verseny honlapján lehet tájékozódni. A döntőbe jutottakat emailben is értesítjük.

3. forduló

Az országos döntő időpontja: 2015. május 5-6.

A döntő helyszíne: Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium
és a Katica Tanya Élményközpont, Patca

A döntő szóbeli és gyakorlati részből áll, melyekhez részletes leírás és mintafeladatok találhatók honlapunkon.

A szóbeli témái:

  • 9. évfolyamos kategóriában:
    • Általános természetföldrajz: téma elemzése ábra, diagram, kép, tematikus térkép segítségével.
    • Komplex területelemzés: egy megadott terület bemutatása az atlasz térképeinek, tematikus térképeinek alkalmazásával.
  • 10. évfolyamos kategóriában:
    • Általános társadalomföldrajz: téma elemzése ábra, diagram, kép, tematikus térkép segítségével.
    • Regionális földrajz: országok, országcsoportok bemutatása az atlasz térképeinek, tematikus térképeinek alkalmazásával.

Gyakorlati verseny

Mindkét évfolyamon terepi tájékozódás és mérések, térképi szerkesztések, valamint földrajzi ismeretalkalmazási feladatok.

Pontozás

A szóbeli háromtagú zsűrik előtt zajlik, melyek tagjai meghívott egyetemi és középiskolai tanárok, akik egymástól függetlenül pontozzák a versenyzők feleleteit. A gyakorlati feladatokat is független háromtagú zsűri értékeli.

A döntőn szerezhető pontszám 60 + 60 + 60. Ehhez hozzáadódik a második fordulóban elért pontszám 50%-ának lefelé kerekített értéke. Az így kialakuló összesített pontszám határozza meg a versenyben elért végleges sorrendet. Holtverseny nincs. Pontazonosság esetén a gyakorlati rész, majd a 2. forduló pontszáma dönti el a végleges sorrendet.

A továbbjutás feltételei az egyes fordulókból

A második fordulóba az első fordulón elért teljesítmény alapján jutnak a tanulók.

Az országos döntőre — az első forduló eredménye alapján — kategóriánként a legjobb 23-27 tanulót hívja be a versenybizottság.

Az eredmények közzétételének módja:

Az első forduló eredményét a pontszámok beérkezésének megfelelően folyamatosan, a második forduló eredményét a dolgozatok megírását követő héten tesszük közzé a verseny honlapján. A döntőbe jutott tanulók iskoláit e-mailben is értesítjük.

A verseny végeredményét a döntő napján rendezett ünnepélyes díjátadáson hirdetjük ki. Az eredménylista a verseny honlapján is megtekinthető a következő naptól.

Díjazás

A verseny meghirdetői és támogatói jutalmazzák a résztvevőket.

  • Mindkét évfolyam első 8-8 helyezettje külföldi tanulmányúton vehet részt a rendező iskola szervezésében, melyet előreláthatólag június második felében tervezünk.
  • Mindkét évfolyam első helyezettje és felkészítő tanára Lóczy Lajos plakettet kap.
  • Mindkét évfolyam első három helyezettje könyv-, illetve tárgyjutalomban részesül.
  • A verseny alapítójának, Lóczy Istvánnak emlékére különdíjban részesül a 9. évfolyamon a “Komplex területelemzés”, a 10. évfolyamon a “Regionális földrajz” témakörben legjobb eredményt elért tanuló.
  • A SEFAG Zrt. különdíjat ajánlott fel a gyakorlati fordulón legtöbb pontot elért 9. és 10. évfolyamos versenyzőnek.
  • A szponzoroktól függően további tárgyjutalmakat adunk át a jól szereplőknek.
  • A döntő résztvevői és felkészítő tanáraik oklevélben részesülnek.

A szervezők elérhetősége: 

Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium – Lóczy Verseny
Web: loczyverseny.hu loczyverseny.sulinet.hu
Tel.,fax: 82/510-132 82/510-133
Levélcím: 7400 Kaposvár, Kossuth Lajos u. 48.
E-mail: általános szervezési ügyekben:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát."> Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
feladatlap és tábor ügyekben:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát."> Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
gazdasági ügyekben:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát."> Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Első fordulós pontbeküldéshez:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát."> Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Utoljára frissítve: 2015. november 18., szerda 16:41

Hírlevél

A Földgömb magazin

A Magyar Földrajzi Társaság földrajzi-ismeretterjesztő folyóirata 2012-től illetménylappá vált!

Főtámogatóink

Partnereink