A verseny rendezői
Magyar Állami Földtani Intézet
Magyar Természettudományi Múzeum, TermészetBúvár Alapítvány
Balaton-felvidéki Nemzeti Park
Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Balatonalmádi Polgármesteri Hivatal
Magyar–Angol Kéttannyelvű Gimnázium és Kollégium – Balatonalmádi
A verseny szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos információk a Magyar Természettudomány Társulat és a Magyar Földrajzi Társaság honlapján olvashatók.
A jelenlegi különleges körülményekre való tekintettel a megyei és fővárosi versenyfelelősök számára kapcsolattartót jelöltünk ki:
Gábris Gyula
e-mail címe: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
mobiltelefonja (vészhelyzetre!): 06-30-645-4515
A verseny ismeretanyaga és fordulói
Házi döntő (2012. január 3. – február 15.)
Az iskolákban a szaktanárok a 7. és a 8. évfolyamos tanulóknak szervezik meg az első fordulót a megadott ismeretanyagból. Tájékozódás céljából a megyei TIT Szervezetek, vagy a megyei pedagógiai intézetek versenyfelelőseivel kell felvenni a kapcsolatot.
Budapesten a 23 kerület házi fordulóit a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumból (1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Tel: 210-1030, Fax: 210-0745) Vizy Zsolt középiskolai tanár koordinálja.Vizy Zsolt elérhetősége: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., 06-30-552-8159
A megyékben az iskolai fordulók után, maximum 100 fő juthat be a megyei fordulóra. Budapestről pedig kerületenként 2-2 fő 7. illetve 8. osztályos tanuló.
A megyei/fővárosi fordulóra jelentkezett/bejutott 7. és 8. évfolyamos tanulók adatait a fővárosi és megyei szervezők juttatják el a verseny szervezőjének.
Beküldési határidő: 2012. március 10.
Megyei/fővárosi döntő: 2012. április 14. (szombat)
A megyékben a fordulót a megyei TIT Szervezetek, vagy a megyei pedagógiai intézetek versenyfelelősei, Budapesten a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Iskola szervezi meg.
A megyei/fővárosi döntőbe a nevezési díj 2.500,- Ft/fő. Részvételi díjat a versenyzők a szervező Pedagógiai Intézetekhez, vagy a megyei TIT Szervezetekhez, Budapesten a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Iskolába fizetik be.
A versenyzők – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – a Magyar Természettudományi Társulat által összeállított központi feladatlapot írják. A dolgozatokat központi javítókulcsok alapján a helyi versenybizottság értékeli és javítja. A megyékben a legmagasabb pontszámot elért egy 7. évfolyamos és egy 8. évfolyamos tanuló, a fővárosból a legmagasabb pontszámot elért három 7. évfolyamos és három 8. évfolyamos tanuló jut be az országos döntőbe.
FIGYELEM! Ha a megyei döntő során holtverseny alakul ki, akkor a megyei versenybizottság, a megadott ismeretanyagból feltett kérdésekre adott válaszok alapján dönti el a továbbjutást.
A versenyző a megyei és az országos fordulón, ha nem jelenik meg a megadott időpontban (nap, óra) akkor a versenybizottság a versenyzőt kizárja a versenyből! A versenyző kizárólag abban a megyében versenyezhet, ahol iskolába jár.
Az országos döntőbe bejutott versenyzők adatait a verseny szervezőjének kell eljuttatni e-mail-en.
Beküldési határidő: 2012. április 20.
A megyei döntő ismeretanyaga
7. évfolyamos tanulók részére:
- A 7. évfolyam földrajz tananyagából: Afrika, Észak- és Dél-Amerika, Ausztrália, és a Sarkvidékek természeti, társadalmi-gazdasági földrajza;
- A Természetbúvár c. folyóirat „Világjáró” rovat cikkei;
- Teleki Pál élete és munkássága: letölthető: www.mtte.hu;
- Alapvető térképészeti, kőzettani-földtani ismeretek.
8. évfolyamos tanulók részére:
- A 7. és 8 évfolyam földrajz tananyagából: Európa természeti, társadalmi-gazdasági földrajza; valamint Magyarország természeti földrajza
- A Természetbúvár című folyóirat „Hazai tájakon” rovat cikkei;
- Teleki Pál élete és munkássága letölthető: www.mtte.hu;
- Alapvető térképészeti, kőzettani-földtani ismeretek.
TermészetBúvár kijelölt cikkei letölthetők: www.termeszetbuvar.hu
Országos döntő 2012. május 11-12-13. (péntek-szombat-vasárnap)
Helye: Magyar–Angol Kéttannyelvű Gimnázium és Kollégium (Balatonalmádi Rákóczi Ferenc u. 39.)
Az országos döntő írásbeliből, terepgyakorlatból és szóbeliből áll.
Az országos döntő ismeretanyaga
7. évfolyamos tanulók részére:
- A 7. évfolyam földrajz tananyagából: Afrika, Észak- és Dél-Amerika, Ausztrália, Ázsia és a Sarkvidékek természeti, társadalmi-gazdasági földrajz;
- A Természetbúvár c. folyóirat „Világjáró” rovat cikkei;
- Teleki Pál élete és munkássága; letölthető: www.mtte.hu;
- Alapvető térképészeti, kőzettani-földtani ismeretek;
- A döntő, szakmai terepbejárásán szerzett ismeretanyaga.
8. évfolyamos tanulók részére:
- A 7. és 8 évfolyam földrajz tananyagából: Európa és Magyarország természeti társadalmi-gazdasági földrajza;
- A Természetbúvár című folyóirat „Hazai tájakon” rovat cikkei;
- Teleki Pál élete és munkássága; letölthető: www.mtte.hu;
- Alapvető térképészeti, kőzettani-földtani ismeretek;
- A döntő, szakmai terepbejárásán szerzett ismeretanyag.
TermészetBúvár kijelölt cikkei letölthetők: www.termeszetbuvar.hu
Jó felkészülést és sikeres versenyzést kívánva, tisztelettel versenyfelelősként:
Dr. Gábris Gyula
egyetemi tanár
az MTT Földtudományi Szakosztályának elnöke
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
mobil: 30/845-4515