Hőskor

Társaságunk a világ legnagyobb múltú földrajzi társaságai és a legrégibb hazai tudományos társaságok közé tartozik. Megalakulása összefügg azzal a kampánnyal, amely az 1871. évi antwerpeni I. Nemzetközi Földrajzi Kongresszus felhívására bontakozott ki nemzeti földrajzi társaságok megalapításával. A hazai ok, egyben lehetőség pedig a kiegyezés, és következményeként előállt társadalmi és politikai helyzet, s 1870-ben az első magyar földrajzi tanszék megalakulása, tudós elmék és eszmeáramlatok előtérbe kerülése volt.

Az alapító Hunfalvy János, a földrajzi tanszék vezetője mellett számos korábbi és későbbi nagy utazónk található azok között, akik 1872. január 12-én letették az "alapkövet", így Vámbéry Ármin, Berecz Antal, Bieltz Albert, Gönczy Pál, Reitz Frigyes, Szabó József, Szily Kálmán, Tóth Ágoston, Xantus János és Déchy Mór. A társaság - ma is vallott - célja: „a földrajzi ismeretek terjesztése által a földrajzi tudomány iránt érdekeltséget gerjeszteni és különösen hazánk földrajzi viszonyainak kutatását és ismertetését előmozdítani.” A hazai közvélemény érdeklődését tanúsítja, hogy már az első évben 300 tagja volt Társaságunknak, és ez a szám a századfordulóig 600-ra emelkedett.

A társasági folyóirat, a Földrajzi Közlemények első száma 1873-ban látott napvilágot. Az alapítástól 32 éven át főtitkár és szerkesztő Berecz Antal már 1882-től az egyes füzetek francia nyelvű kivonatos tartalmi összefoglalójával, az „Abrégé”-vel, 1888-tól pedig angol és német, esetenként más nyelven közölt összefoglalókkal igyekszik a hazai cikkeket, eredményeket a nagyvilággal is megismertetni.

Az első "vezérkar" kezdeményezései közé tartozik a vándorgyűlések gondolatának felvetése már 1880-ban, de azt csak a Lóczy-Cholnoky vezetés valósította meg 1907-ben, a Kecskeméten rendezett első vándorgyűléssel.

A Társaság 1880-tól rendszeresen hirdetett ifjúsági pályázatokat. A részben vagy teljesen a Társaság gondozta könyvkiadás első példája az „Utazások könyvtára” c. sorozat beindítása, amelynek utóda és kicsúcsosodása a „Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára” c. népszerű tudományos könyvsorozat 67 megjelent kötete; de ide tartozik „Az osztrák-magyar monarchia írásban és képben” c. sorozat, valamint a vármegyéket és városokat bemutató monográfiasorozat is. 1885-ben a Társaság az országos kiállításon oly műveket állított ki, amelyek a tudomány és művészet legszigorúbb követelményeinek is megfeleltek, s amelyeknél különbet a külföld sem tudott felmutatni.

Hunfalvy János elnök 1888. december 6-án elhunyt. Vámbéry rövid idejű elnöki működéséről 1890-ben lemond, s így kerül először az elnöki székbe a gróf Széchenyi Béla délkelet-ázsiai expedíciójában részt vett, már világhírű geológusként számon tartott Lóczy Lajos. Földtani-természettudományi szemlélete, Humboldtéhoz, ill. Richthofenéhez közel álló földrajzi koncepciója, terepkutató mivolta rövid idő alatt éreztette jótékony hatását Társaságunk és egész hazai földrajztudományunk életében. Méltán tekinti őt korunk a modern, egzakt magyar földrajztudomány megteremtőjének.

Lóczy hirdette meg a hazai föld kutatását. Az 1892. évi közgyűlésen közreadja az írásos jelentést: „a Balaton kutatás szervezve van”. Ennek a hatalmas, több évtizedes kutatómunkának az eredménye a világirodalomban is páratlan Balaton-monográfia elkészülte 32 kötetben, magyar és német nyelven. Ez a mű a ma geográfusának s a rokontudományi szakembereknek olyan kincsesbányája, amelyre bizton építhetett és építhet a Dunántúl környező térségeiben kutató sokféle kollektíva és építettünk a Magyarország tájföldrajza sorozatunk köteteiben is.

Lóczy egy választási időszak után megválik az elnökségtől, s javaslatára Erődi-Harrach Béla foglalja el az elnöki széket. A tíz évi elnöki tevékenység után lelépő és helyét újra Lóczynak átadó Erődi-Harrach Béla 1904-ben joggal von ilyen mérleget: „Fellendült a tevékenység a társaság kebelében. Megindult és az idén kikerült sajtó alól a társaság nagy atlasza; megalapították a társaság könyvtára nagy vállalatát, amelyből már öt kötet látott napvilágot. Társaságunk élénk összeköttetésbe lépett a külfölddel és annak földrajzi életével. Részt vettünk a nemzetközi földrajzi összejöveteleken, amelyeknek eredménye lett, hogy társaságunkat a külföldön is tekintély számba veszik. A külfölddel való összeköttetést azzal is igyekeztünk szorosabbra fűzni, hogy meghívtuk a földrajzi tudomány jeleseit társaságunkba felolvasások tartására.” Lóczy mellett Cholnoky Jenő a főtitkár és 1904-től a Közlemények szerkesztője. A fellendülést jelzi a taglétszám fokozatos növekedése is: az első világháború kitöréséig elérte az 1600-as létszámot. A tudományos fellendülés jele, hogy mindig több volt a cikk, a kutatási beszámoló, mint a publikációs lehetőség.

Új színfoltot jelentett a Társaság életében - a Cholnoky főtitkár helyét elfoglaló Teleki Pál 1911. évi javaslatára - a Gazdaságföldrajzi Szakosztály megalakulása 1912 januárjában.

A két világháború között

Lóczy Lajost, akit a Földtani Intézet igazgatójává neveztek ki, 1914-ben Cholnoky váltja fel az elnöki székben, hogy Társaságunkat több mint három évtizeden át, a második világháború végéig vezesse.

Cholnoky mérnöki képzettsége, széles földrajzi látóköre főleg a geomorfológiában és a természetföldrajz más ágaiban tette lehetővé, hogy minden idők egyik legtermékenyebb geográfusává váljék, s az észlelő, sőt egyes ágakban mérő-kisérletező geográfia tovább fejlődjék, de egyúttal a szintetizálás is kibontakozzék. Kortársai pedig egyre több emberföldrajzi és gazdaságföldrajzi ágazat művelésébe fogtak. Érdemes felütni a a Közlemények akkori évfolyamait, miként vélekedtek a földrajz szerepéről. A földrajz Cholnoky-féle osztályozásán belül („éppen úgy természettudomány, mint humanisztikai tudomány”, „centrális helyet foglal el a többi /tudomány/ között”) már találkozunk az ember és környezet problémakör felvetésével. Teleki is azt hangoztatja a Közlemények 1912. évi kötetében, hogy:
„A Föld és természeti viszonyainak alapos ismerete vezethet csak az ember és föld viszonyának, az ember életfeltételeinek és gazdasági boldogulása feltételeinek ismeretéhez.”
Az emberföldrajzos Hézser Aurél a „földet” a „környezettel” helyettesíti: „A földrajz a Föld felszínének jelenségeivel, ezeknek egymáshoz és az emberhez való viszonyával ismertet meg. Tehát az emberi nem életében megnyilvánuló összes jelenségeket a földre vetíti, a környezettel való kapcsolatukban világítja meg.”

„Az összes földrajzi tények láncszemek módjára kapcsolódnak egymáshoz. Egyik a másikat magába foglalja, egyik a másiknak feltétele vagy következménye. Sokszor egyetlen földrajzi tényből a jelenségek egész sorozata levezethető.” (Földrajzi Közlemények 1913. pp. 561-572.) Íme, az ember és környezet korábbi földrajzi értelmezése. A Gazdaságföldrajzi Szakosztály megalapításáról pedig éppen abban az évben írja Cholnoky, hogy: „Nevezetes momentum ez a mi kis Földrajzi Társaságunk negyven éves életében, mert először lép arra a térre, hogy a földrajz tudományát alkalmazott (Cholnoky eredeti kiemelése!) alakjában is művelje.” Az első világháború nehéz időszakában, 1917-ben jelenik meg Teleki Pál: A földrajzi gondolat története c. becses munkája, ekkor született meg tájföldrajzi koncepciója, amely szerint a táj a földrajzi kutatómunka alapja. 1918-ban Lóczy szerkesztésében napvilágot lát „A magyar szent korona országainak földrajzi, társadalomtudományi, közművelődési és közgazdasági leírása” c. nagy munka.

A Társaság a háború után Trianon súlyos következményeivel találta magát szemben, hiábavalónak bizonyult Telekinek az ország néprajzi viszonyait részletesen bemutató térképe, a Társaságnak a világ földrajzi társaságaihoz intézett, a történelmi Magyarország korszerű földrajzi szintézisét tartalmazó „szózata” (Földrajzi Közlemények 1918. pp. 289-320). Nemzetközi elszigetelődés, anyagi nehézségek, oktatásügyi problémák, a tudományos kutatás bizonyos fokú visszaesése, de az ismeretterjesztés nagymérvű kiterjesztése, a rokontudományokkal való kapcsolatok további kiépítése jellemzi a két világháború közti időszakot.

Lóczy 1920-ban elhunyt, 1922-ben félszázados jubileumot ül a Társaság, s először adják ki a múlhatatlan érdemeket szerzett elnök tiszteletére alapított legmagasabb rangú kitüntetést, a Lóczy Lajos-érmet.

Új színfolt a Társaság életében az 1922-ben megalakult és aktívan dolgozó Didaktikai Szakosztály. Kogutowicz Károly Szegeden 1920-ban megindítja a „Föld és Ember” c. antropogeográfiai folyóiratát. Az 1929. évi közgyűlésen pedig Cholnoky jelentheti régi álmának valóraválását: megjelenik a Társaság népszerű folyóirata, „A Földgömb” Milleker Rezső kiadásában. Eredményeként a kevesebb mint 700-as taglétszám már 1930-ban 2100 fölé, 1931-ben pedig az előfizetőkkel 8500-ra emelkedik. Egyidejűleg a Földrajzi Közleményekben - mentesülve a népszerűsítő publikációktól , igen megszaporodnak a recenziók és az ágazati földrajzi tanulmányok, így pl. a település- és az emberföldrajz elvi kérdéseiről, de mezőgazdasági földrajzi vizsgálatokról is. Az ifjúság részére kiadják az „Ifjúság és Élet” c. folyóiratot.

Lassanként felélednek a nemzetközi kapcsolatok is. A Nemzetközi Földrajzi Unió 1913. évi Rómában megrendezett X. kongresszusa óta először van képviseletünk az 1934-ben Varsóban sorra került XIV. kongresszuson, 1935-ben pedig már ott vagyunk az INQUA-kongresszuson. Abban az évben a Közlemények ünnepi számmal köszönti a 30 éve egyetemi tanár Cholnoky Jenőt, a folyóirat 1939/4. számát pedig Teleki Pál születésének 60. évfordulójára ajánlja.

1939-ben Cholnoky még negyedszáz tanárral olaszországi tanulmányútra megy, a Társaság megindítja a Földrajzi Zsebkönyvet, átveszi az „Ifjúság és Élet” c. folyóiratot, ám a háborús szelek fújdogálása már megmutatkozik a taglétszám csökkenésében, amely 2000 alá esik vissza. 1941-ben eltemetik a tragikus sorsú Teleki Pált, Cholnoky 70 éves korában, 35 évi professzorkodás után megválik katedrájától, amit Bulla Béla vesz át. Kéz Andor szerkesztőtársaként Hézser helyett Mendöl Tibor jegyzi a Közleményeket. 1942-ben még tervek születnek arról, hogy a BIB „Balatoni Szemle” c. folyóiratát a Társaság igencsak halódó poraiból ébredező Balaton-Bizottsága fogja szerkeszteni - de aztán egyre inkább érezhető a Társaság életében, hogy a fegyvereké a szó a Földön.

Az 1943. évi közgyűlés főtitkári jelentésében Temesy Győző arról kénytelen szólni, hogy „Társaságunk ma életének mélypontjára zuhanva tengődik, ... a régi épületet át kellett adni az olaszoknak...” (Földrajzi Közlemények 1943. p. 12.).

1945-1990 között

A második világháború után, 1945. szeptemberében eredménytelen tisztújító közgyűlés volt, majd Bulla Béla miniszteri biztos elnökletével 1946. április 11-én az új közgyűlés Mendöl Tibort választotta elnökké, Pécsi Albertet főtitkárrá, Cholnokyt pedig tiszteletbeli elnökké. 1947-ben díszközgyűlésen emlékeztek meg a Társaság megalakulásának 75. évfordulójáról, 1948-ban is volt közgyűlés, 1949-ben azonban a Társaságot feloszlatják, s a magyar geográfusok munkájának képviselete, irányítása az előbb a Történettudományi Intézet részlegeként megszervezett Földrajzi Könyv- és Térképtár, a mai MTA Földrajztudományi Kutatóintézet elődjének feladatává vált. Az 1952. évi újjáalakuló közgyűlésen Bulla Béla lett a Társaság elnöke, Koch Ferenc a főtitkára. Az 1950-ben elhunyt Cholnoky tiszteletbeli elnöki tisztségét Prinz Gyula, utolsó nagy felfedező utazónk töltötte be. A főtitkár főszerkesztésében új folyammal indult a Földrajzi Közlemények is, amelynek 40 esztendőn át szakavatott szerkesztője, és egyben Társaságunk több mint negyedszázadon át ügybuzgó titkára - később tiszteleti tagja - Miklós Gyula volt. Az MTA támogatását élvező, újjáalakult Társaság programját rendszeresen és jól oldotta és oldja meg. Évtizedeken át több mint 1000 - ma mintegy 1300 - geográfus tanárt és kutatót tömörít soraiba. Kiépült a szakosztályok és vidéki osztályok széles hálózata, amelyek munkájáról a közgyűléseken rendre hallunk, a Közlemények hasábjain rendszeresen értesülünk. Szaküléseik a tudományos eredmények megvitatásának élénk fórumai, de sokszor ismeretterjesztő előadások színterei is. 1953-tól rendszeressé váltak a nagy sikerű vándorgyűlések, amelyek több mint negyedszázada a szomszédos országokat is útba ejtik.

Az elnöki széket 1956-ban elfoglaló Kádár László bejelentheti, hogy a Társaság - 1938 óta először - ismét küldöttel és a Földrajzi Közlemények ünnepi számával képviseltetheti magát a Nemzetközi Földrajzi Kongresszuson Rio de Janeiro-ban, ahol felvették hazánkat az NFU-ba. Ez idő óta megszakítatlan és változó súlyú, létszámú a részvétel a nemzetközi kongresszusokon. A nemzetközi kapcsolatok csúcsát jelentette a Nemzetközi Földrajzi Unió Európai Regionális Konferenciája Budapesten történt megrendezése 1971-ben, közel 1000 résztvevővel. Mind ez a rendezvény, mind pedig a több országgal kiépült kétoldalú szemináriumok, a hazánkban rendezett nemzetközi tanácskozások tucatjai Társaságunk 1959-ben megalakított IGU Magyar Nemzeti Bizottságának gyümölcsöző munkájáról tanúskodnak. 1959-ben a közgyűlés Pécsi Márton választja főtitkárául a 30 esztendős társasági vezetői pályát befutott, leköszönő Koch Ferenc helyébe. A leköszönő főtitkár jelentésében bejelenthette a hetvenes évekig 10 kötetre rúgó, ám azóta sajnos elhalt Földrajzi Monográfiák I. kötetének (Láng Sándor: A Börzsöny és a Mátra természeti földrajza) megjelenését. Újra megjelenik a Földrajzi Zsebkönyv, a Miskolci Osztály pedig kiadja a Borsodi Földrajzi Évkönyvet. 1962-t, Társaságunk alapításának 90. esztendejét emlékezetessé teszi az IGU Nemzeti Atlaszok Bizottságának magyarországi ülése és a II. Magyar Földrajzi Kongresszus megrendezése népes külföldi delegációk részvételével. A Társaság elnöki székében ekkor Szabó Pál Zoltán ül, a főtitkár pedig Simon László, aki Társaságunk működésének szünetelése idején, 1950-51-ben a Földrajzi Könyv- és Térképtárat vezette. Elveszíti viszont a Társaság kiemelkedő egyéniségét, Bulla Bélát, az összehasonlító funkcionális geomorfológia megteremtőjét, a komplex természetföldrajzi-tájföldrajzi irányzat inspirálóját és művelőjét. A 60-as, 70-es évektől szinte felmérhetetlen már a szakirodalmi termés, a kutatási eredményeket összefoglaló munkák teszik közkinccsé, a Közleményeken és az MTA FKI folyóiratán, a Földrajzi Értesítőn kívül újabb periodikák látnak napvilágot (pl. Bulla: Magyarország természeti földrajza /1962/, Mendöl: Általános településföldrajz /1963/, az 1964-től Pécsi Márton szerkesztésével meginduló „Studies in Geography in Hungary”, a Marosi Sándor szerkesztésében megjelenő „Földrajzi Tanulmányok” kismonográfia sorozata, egyetemi Acta-k, az 1967-től évente megjelenő, és gyakran Supplement kötetekkel kiegészülő Geographia Medica Hungarica, a Dunántúli Tudományos Intézet Értekezései, amelyeknek részbeni folytatása az MTA Regionális Kutatások Központja alapította Tér és Társadalom c. folyóirat). A hazai föld kutatásának eredményeit foglalja össze a „Magyarország Nemzeti Atlasza” 1967. évi első és 1989. évi teljesen átdolgozott, Széchenyi Díjjal is kitüntetett második kiadása.

Szabó Pál Zoltán 1965. évi halálával újra Kádár László lett Társaságunk elnöke, Simon László 1968. évi elhunytával pedig Sárfalvi Béla a főtitkára. E két vezető tisztséget 1973-ban Radó Sándor, illetve Somogyi Sándor vette át. Ez a vezetői páros, Somogyi Sándor 1981-ben mondott főtitkári jelentése szerint „nyugalmas periódust tudhatott magáénak”. Ez időszakban is bővült Társaságunk szervezeti kerete: 1975-ben a Körös-vidéki, a tisztikar lelépésének évében, 1981-ben pedig a Kisalföldi és a Közép-dunántúli Osztály megalakulásával. Az osztályok és szakosztályok plenáris ülésein kívül több vidéki osztályunknál rendszeressé váltak a Földrajzos Hetek, ill. Napok (Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Békéscsaba, Szeged, Debrecen). Sok szerepet vállaltak tagtársaink a TIT és egyéb társaságok munkájában, szervezésben, szóban és írásban közölt ismeretterjesztésben, tv- és rádió-sorozatokban. Az 1981. évi tisztújító közgyűlés az elnöki székbe Pécsi Márton akadémikust, korábbi társelnököt emelte, főtitkárrá pedig Füsi Lajost, az ELTE kartográfus-geográfus tanárát választotta. A korábbi elnök, Radó Sándor csak néhány hónapig volt tiszteletbeli elnök - halála után e megtiszteltetés Kádár Lászlót illette. A tiszteletreméltó hagyományápolást az 1983. évi budapesti vándorgyűlésünk népes serege által már meglátogathatott, majd októberben hivatalosan is megnyitott érdi Magyar Földrajzi Gyűjtemény, 1985-től Múzeum iktatta feladatai sorába, amelynek létrejötte Balázs Dénes múlhatatlan érdeme. Gyűjteményén kívül 1985-től írásos formában is szolgálja tudományunkat a rendkívül tartalmas és szép kivitelű Földrajzi Múzeumi Tanulmányok. A ma Kubassek János igazgatásával működő Múzeum kertjében szoborpark, valóságos geográfus-panteon jött létre: többek között Körösi Csoma Sándor, Teleki Sámuel, Stein Aurél, Baktay Ervin, Teleki Pál, Déchy Mór, Prinz Gyula, Reguly Antal és Almásy László alakjainak művészi megtestesítésével. A 80-as évtizedben a Közlemények egyre több teret ad a vándorgyűlési előadások és főként Varga Lajos tiszteleti tagunk művészi tökélyre emelt krónikás szellemiségű vándorgyűlési beszámolói számára. Az 1989. évi békéscsabai köz- és vándorgyűlést még a Pécsi Márton - Füsi Lajos vezette Elnökség készítette elő, s jórészt Füsi Lajos vezette, de megvalósításában már az 1989 májusában megválasztott Bora Gyula elnök és Gábris Gyula főtitkár is részt vett. Az új főtitkár átvette a Földrajzi Közlemények főszerkesztői feladatkörét is.

E vezetésnek jutott osztályrészül, hogy a Társaságot a rendszerváltozás teremtette új viszonyok között irányítsa, ami egyszerre jelentett önállósodást, új lehetőségeket, ám egyúttal - mint azt Gábris Gyula egyik főtitkári jelentésében fogalmazta - „bizonytalan gazdasági helyzetet” is. Erre megoldásnak kínálkozott az Akadémia közvetlen pénzügyi támogatásán kívül OTKA-pályázat elnyerése, alapítványi és egyéb szponzori támogatás lehetőségeinek feltárása, igénybe vétele. Az újra aktuális oktatásügyi teendők, NAT-munkálatok mellett változatlanul rendszerek a földrajztanárok nyári akadémiái, a hagyományos Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken (OKTV) kívül pedig egyre több diák-megmérettetés zajlik (Lóczy Lajos-, Magyar László-, Teleki Pál-verseny). Ezek sikerei is tanúsítják, hogy a földrajztanárok Társaságunkhoz mindig hű, aktív, lelkes tábora minden tantervi reformot átvészelve gondoskodik a geográfus utánpótlás biztosításáról.