A Magyar Földrajzi Társaság kritikai észrevételei, javaslatai az új Nemzeti Alaptanterv tervezetével kapcsolatban

A NAT 2018. augusztus 31-én napvilágot látott tervezete, és egyben a Magyar Földrajzi Társaság véleménye szerint is, jelenlegi globális és hazai környezeti, gazdasági, társadalmi folyamatok megértése, és elemzéséhez nélkülözhetetlen tantárgy a földrajz. Egyetértünk a NAT-ban megfogalmazott alapelvekkel, melyek szerint a földrajznak egyedi, megkerülhetetlen szerepe van a jelenlegi világgazdasági, társadalmi, és pénzügyi folyamatok (Pl. migráció, demográfiai folyamatok) bemutatása mellett jövő nemzedékének hazaszeretetre nevelésében (Európa, a Kárpát-medence, a haza, a szülőföld földrajzának bemutatásában), a környezeti nevelésében (globális környezeti problémák bemutatásában).
 
2013. április 22., hétfő 16:52

Meghívó a Fürdővárosok című tudományos konferenciára Kiemelt

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)

A Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület,  a Magyar Földrajzi Társaság, és Kunszentmiklós Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves munkatársait

 a

 Fürdővárosok

 című

tudományos konferenciájára

 amelyet 2013. május 3-án, pénteken 1400 és május 4-én, szombaton 1300 között tartunk

a kunszentmiklósi Városháza dísztermében.

A rendezvény célkitűzése:

A konferencia meg kívánja vizsgálni és bemutatni a történelmi Magyarország fürdővárosait a történettudomány, a földrajztudomány, a szociológia, az urbanisztika, a művészettörténet, valamint kulturális antropológia aspektusából. A konferencia egyrészről alkalmat teremt a különböző tudományterületeken dolgozó kutatók számára eredményeik ismertetésére, másrészről fórumot teremt számukra, ami lehetőséget ad a jövőbeli közös szakmai munkára, illetve együttműködésre, ezzel is támogatva a szakmai közösségek oktatási és kutatási tevékenységét. A tanácskozás fókuszában a fürdővárosok életének társadalmi (kulturális) és gazdasági funkciójának minél szélesebb körű, tudományterületeken átívelő feltárása és bemutatása áll, különös tekintettel a fürdőközpontok kialakulására, a városfejlődésére gyakorolt hatására, a miliőre, a kulturális hatásokra, a turizmus fellendítése érdekében lévő egyesületekre, a vendégforgalomra, a szervezési kérdésekre, a menedzsment szerepére, valamint a fürdővárosok nyújtotta szolgáltatásokra. A tanácskozás az eredmények formális, prezentációkban való közzététele mellett a párbeszédre helyezi a hangsúlyt.

 A rendezvény programja: A konferencia első napján, délutántól délelőttjén, a plenáris ülés keretében a szervezők által felkért előadók mutatják be a témával kapcsolatos eredményeiket. Vacsora után városi sétával, majd a kuntszentmiklósi Miklóssy János Sportközpont nagylelkű felajánlásának köszönhetően a résztvevők számára éjszaki fürdéssel zárul az első nap programja.

A konferencia második napján, a reggelit követően 9 órakor szekciókban folyik a munka, ahol az egyes témák kutatóinak előadásai hangzanak majd el.

Tervezett program

2013. május 3-a, péntek

1300 – 1400 Regisztráció, szállás elfoglalása
1400 – 1415 A konferencia megnyitása
1415 – 1600 Plenáris ülés előadásai
1600 – 1615 Kávészünet

1610 – 1745 Plenáris ülés előadásai folytatás
1800 – 1900 Vacsora

1910 – 2030 Városi séta
2030 – Éjszakai fürdőzés a Miklóssy János Sportközpont termálvizében

2013. május 4-e, szombat

0730 – 0845 Reggeli
0900 – 0910 A szekcióülések megnyitása
0910 – 1115 Szekcióülések
1115 – 1130 Kávészünet
1130 – 1245 Szekcióülések folytatás
1245 – 1300 A konferencia lezárása, zárszó
1300Ebéd
: a híres kunszentmiklósi birkapörkölt

 A rendezvény résztvevői: A kutatásáért és oktatásért elkötelezett, a történeti és a geográfiai problémák iránt érzékeny szakemberek, egyetemeken, főiskolákon és szakképző intézményekben oktató tanárok, doktoranduszok, illetve kutatóintézetek, tanácsadó irodák, önkormányzatok és kormányhivatalok munkatársai. Kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy ne csak az előadók, hanem a téma iránt érdeklődők, a párbeszédre kész kollégák is megtiszteljék a rendezvényt.

Részvételi díj: 12.000 forint/fő, amely fedezi az első napi vacsorát, a városi sétát az éjszakai fürdőlátogatást, a másnapi reggelit, az ebédet, valamint kávészünetekben történő fogyasztást, továbbá az elhangzott előadások és az azt követő vita alapján elkészült értekezésekből szerkesztett tanulmánykötet megküldését.

Szállásinformációk:

A településen és környékén számos szállástípus igénybe vehető a kedvezőbb árfekvésűektől az összetett szolgáltatáscsomagot kínáló, magasabb elvárásoknak is megfelelő szálláshelyig.

Kisbojtár Vendéglő

Az étterem és panzió jóízű, magyaros konyhájáról híres, jó, ugyanakkor költségkímélő választás az étkezést, szállást keresőknek. A vendéglő melletti panzióban 4 szobában összesen 12 db ággyal várja a városba érkező megpihenni vágyókat. Mindegyik szoba légkondicionált, külön fürdőszobával és televízióval ellátott.

Kiskunsági Betyár Kúria

A pusztai romantikát élhetjük át a színvonalas vendéglátás mellett a kiskunsági Betyár Kúriában, ahol szauna és medence is várja a vendégeket. Bővebb információ:
http://www.betyar-kuria.hu/

Tornácos Tanya

Kunszentmiklóstól 5 km-re található parasztház jellegű, hangulatos épület a Tornácos Tanya, amely érintetlen természeti környezetben helyezkedik el. Bővebb információ:
http://www.kunszentmiklos.hu/index.php?newid=32176&topic_id=62

Ifjúsági turistaszállás

A város centrumától 400 m -re található a Kossuth L. u. 28 szám alatt az Ifjúsági Turistaszálló mely 9 szobájával ( 1 db 2 ágyas és 8 db 2 ágyas + 2 pótágyas) várja a megpihenni vágyókat.

Publikáció: Az elhangzott előadásokból a Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület kiadásában tanulmánykötetet szerkesztünk, amelybe a Magyar Földrajzi Társaság, illetve a Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület révén kijelölt lektorok által elfogadott, a tudományos normáknak eleget tevő, illetve a konferencia témájához illeszkedő értekezések kerülnek beválogatásra.

Határidők:

  • A jelentkezési lap beküldése: 2013. február 15.
  • A javasolt szekció-előadás absztraktjának beküldése: 2013. február 15.
  • Visszaigazolás az elfogadott absztraktról: 2013. március 8.
  • Részvételi díj befizetésének határideje: 2013. április 2.
  • A kötetbe szánt tanulmány beküldési határideje: 2013. szeptember 15.
  • Lektori vélemények megküldése a szerzőknek: 2013. október 31.
  • Korrektúra megküldése a szerzőknek: 2013. november 30.
  • A kötet várható megjelenése: 2013. december

 

Kapcsolattartás: Galambos István: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület, 1081 Budapest, Alföldi u.16.

A meghívó és a jelentkezési lap innen letölthető!

Megjelent: 6650 alkalommal Utoljára frissítve: 2013. április 24., szerda 00:10

Hírlevél

A Földgömb magazin

A Magyar Földrajzi Társaság földrajzi-ismeretterjesztő folyóirata 2012-től illetménylappá vált!

Főtámogatóink

Partnereink