2013-as ICA térképrajz-verseny

A Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) Magyar Nemzeti Bizottsága, a Magyar Földrajzi Társaság és a Lázár Deák Alapítvány meghirdetik a 2013-as ICA térképrajz-pályázatot.

 

A Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA)1993 óta kétévente rendezi a gyermekek térképrajz-versenyét. Elsődleges célja a gyerekek a világról alkotott képének ábrázolása és értelmezésének elősegítése. Az ICA felhívására a Magyar Földrajzi Társaság közreműködésével itthon is meghirdettük a versenyeket. A felhívásra számtalan kiváló rajz készült. A korábban megrendezett ICA versenyeken is voltak díjazott magyar rajzok: 2003-ban Fink Gabriella és Viszti György (Tamási, tanáruk Witzné Ulrich Anikó), 2005-ben Demeter Evelin (Marosvásárhely, tanára Makkai Csilla), 2009-ben Papp Adrienn (Budapest, tanára Szalai Zsuzsanna). Reméljük, a 2013-as versenyre is sok magyar térképrajz készül majd és azok között megint lesz olyan, amelyik a nemzetközi versenyben is az elsők között lehet.

A 2013-as verseny témája: “Helyem a mai világon”. A nevezési korhatár 15 év. A gyerekek egyénileg vagy csoportokban küldhetik be munkáikat. A beküldött munkákat négy korcsoportban bírálja a zsűri:

  • 6 évesnél fiatalabb
  • 7–8 éves
  • 9–12 éves
  • 13–15 éves

A maximális oldalméret A3 (42x29,7 cm). A térképek lehetőleg színesben (rajzolt, festett vagy más anyagok felhasználásával) készüljenek és az egész világot vagy ennek egy nagyobb részét ábrázolják. Más anyagok (színes papírok, műanyag, karton stb.) használatakor figyelembe kell venni, hogy: a küldött térképrajz magassága nem lehet 5 mm-nél nagyobb, nem szabad törékeny anyagokat (pl. üveglapot) használni, nem szabad romlandó anyagokat (pl. faleveleket) használni, nem tartalmazhat semmilyen mozgatható vagy kinyitható részt (pl. papírból készített ablakot), illetve nem szabad laminált munkákat küldeni. Mindegyik beküldött térkép hátoldalára a következő adatokat kérjük olvashatóan felírni; ezenkívül a térképhez csatolni kell egy cédulát ugyanezekkel az adatokkal:

  • Mű címe
  • Szerző neve, életkora
  • Földrajz- vagy rajztanár neve
  • Iskola neve és címe
  • E-mail cím

Kérjük röviden megírni, honnan értesült a verseny megrendezéséről (melyik folyóirat, honlap stb).

A munkákat a következő címre kell küldeni:

ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék

Budapest 1117

Pázmány Péter sétány 1/A., VII. em.

 

A borítékra kérjük ráírni: ICA térképrajz-verseny.

A beküldési határidő: 2013. február 18.

A három országos rendező összehív egy zsűrit, amelyik Magyarországon elismert szakemberekből fog állni. A zsűri legalább egy, de maximum hat térképet választ ki, figyelembe véve a különböző korcsoportokat, a térképek grafikai és kartográfiai minőségét, eredetiségét, illetve a kihirdetett témához való kapcsolódást. Minden résztvevő elismerő levelet, a díjazott munkák szerzői oklevelet és térképészeti vonatkozású ajándékot kapnak. Az országos szinten győztesnek nyilvánított térképeket elküldjük az ICA-nak és 2013. augusztus 25. és 30. között, az ICA 26. Nemzetközi Konferencia keretében kiállítják Drezdában. Egy nemzetközi zsűri értékeli a kiállított térképeket és korcsoportonként maximum három díjat fog kiosztani. A nemzetközi zsűri odaítélhet elismerő okleveleket is az általuk erre érdemesnek tekintett munkákra. Emellett a konferencián résztvevők egy közönségdíjra is leadhatják a voksukat.

Az elküldött térképrajzokat az ICA a Carleton Egyetem Könyvtárában fogja tárolni, és a könyvtár honlapján megtekinthetők (http://children.library.carleton.ca/). Az ICA a díjazott műveket különböző nemzetközi szervezetekkel ismerteti, hogy képeslap, poszter, könyv, CD stb. formájában terjeszthesse őket. Minden résztvevőnek írásban hozzá kell járulnia ahhoz, hogy az ICA, vagy más nemzetközi intézmény újra kiadhassa munkáját előzetes konzultáció illetve szerzői jogdíj megfizetése nélkül. Ez a hozzájárulás a felhívás végén mellékelt nyomtatvány kitöltésével és a térképrajz együttes küldésével történik. A nyomtatvány innen is letölthető, pdf és rtf formátumban.

Az elküldött munkákat nem áll módunkban visszajuttatni a szerzőknek. A beküldött munkákat kiállítjuk a Magyar Földrajzi Társaság 2013. évi Vándorgyűlésén valamint más rendezvényeken, amelyeknek helyszínét és időpontját a későbbiekben közöljük.

A verseny szabályzata innen letölthető.

A térképrajzok készítésére előre készített, különböző földrajzi fokhálózatokat lehet felhasználni. Ezek letölthetők innen:http://lazarus.elte.hu/ccc/projections/index.htm

Részletesebb információért vagy kérdésekkel a következő címekre lehet fordulni:

  • E-Mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Telefon: (1) 209 0555/6721, (1) 372 2975
  • Fax: (1) 372 2951
  • Postai úton:

José Jesús Reyes Nunez

ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék

Budapest 1117

Pázmány Péter sétány 1/A., VII. em.

A magyarországi verseny szponzorai:

Utoljára frissítve: 2014. október 30., csütörtök 16:20

Hírlevél

A Földgömb magazin

A Magyar Földrajzi Társaság földrajzi-ismeretterjesztő folyóirata 2024-től már nem illetménylap, a tagdíj nem tartalmazza a Földgömb  magazin előfizetését!

Főtámogatóink

Partnereink